A HEGYEM Nagykövetei
2010. május 18. (11:38) Erdei Zsolt és Pártos Csilla együtt harcol az egészséges gyerekekért!Azonnal igent mondott a HEGYEM „nagyköveti felkérésére” Pártos Csilla és Erdei Zsolt. Mostantól kezdve a koreográfus-táncművész és előadóművész, illetve a többszörös Európa-bajnok, világbajnok, profi világbajnok ökölvívó a HEGYEM csapatának tagja: munkájukkal, gondolataikkal, tevékeny közreműködésükkel segítik a szervezetet.Kevés szó kellett ahhoz, hogy az ismert és elismert előadóművész és ökölvívó fenomén igent mondjon a HEGYEM alapítónak felkérésére: legyenek NAGYKÖVETEI a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Közhasznú Nonprofit Kft.-nek. Mind Csilla, mind Zsolt biztosított bennünket arról, hogy szívvel-lélekkel támogatják elképzeléseinket, mivel egyetértenek céljainkkal, és pontosan értik, látják, érzik azokat a problémákat, amik a szervezetet életrehívták. ![]() Az eljött pillanat – Gyakorló anyaként tudom, hogy ebben a történetben nemcsak a gyermek, hanem a szülő is nagyon fontos. A HEGYEM egyik legfontosabb feladata az, hogy a szülőkre is hatást gyakoroljon, mert csak így, együtt lehetünk erősek. Sohasem szabad elfelejteni, hogy az ember életében mindig akad olyan „hegy”, amit meg kell mászni. ![]() Az egészséges életmód híve, gondolatainak, gyakorlatainak "misszionáriusa" ezen kívül elmondta: sajnos olyan korszakban élünk, amikor csak kapkodjuk a fejünket a változások láttán, és kevésbé törődünk azokkal a dolgokkal, amelyek igazán fontosak számunkra. – Jó és rossz élményeim tanították meg arra, hogy mindig meg kell találni az egyensúlyt, mivel „hullámzó” életünket csak a harmónia, csak a harmóniára való törekvés teheti teljessé. Tiszta játék Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Erdei Zsolt is. A magyar boksz koronázatlan királya saját emlékeit elevenítette fel a problémák számbavétele kapcsán, majd elmondta: külön öröm számára, hogy a HEGYEM a küzdősportok szellemiségét szeretné terjeszteni. ![]() – Azokban a sportközösségkben hiszek, ahol nemcsak az eredmény számít. Hanem maga a gondolat is: ki-ki magáért harcol, de mégis együtt, közösen tesz a célokért. Egy dolog számít: a sportoló gyerekek szeressék, amit csinálnak, érezzék jól magukat a választott közösségükben, és így épüljenek! A harcművészeteknél sportszerűbb megmérettetés nem létezik. Kiállsz valakivel szembe, és csak ti vagytok... Ütést fogsz kapni, ütést fogsz adni, és a végén az győz, aki állva marad. Ez egy tiszta játék. Egy olyan játék, ami során azonnal meg fogod tanulni, hogy a másikat tisztelni kell. Hogy lennie kell benned alázatnak... Hogy az ellenfelet becsülni kell... A tisztességes harc alaptörvénye, hogy tiszteld az ellenfeledet – magyarázta hangos mozdulatokkal Zsolt. – Mindig szívügyem volt, hogy segítsek. Ezért örülök nagyon, hogy egymásra találtunk én és a HEGYEM – tette hozzá. Ennél jobban azonban csak mi örülünk, hiszen Csilla és Zsolt elkötelezettsége, támogatása sokat jelent a szervezet számára – személyükben olyan támogatókra leltünk, akikre az egész ország büszke lehet... ![]() |
||



