2010. április 20. (09:25) Egymást érik a HEGYEM-gyerekeket jutalmazó ünnepségeiTöbb tucat könyvet osztott ki az elmúlt hetekben a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom, hogy tevőleges és gyakorlatias gesztusok is erősítsék az önszerveződés mögötti gondolatvilágot. A „védőernyő”, a nonprofit szervezet hivatalos beindulásával az egyéb támogatások is elérhetik célpontjukat.Budapest, Miskolc, Szeged, Viharsarok – a HEGYEM több olyan eseményen vett részt az elmúlt pár hétben, ahol a szervezet ars poeticájában leírtakat igyekezett teljesíteni. ![]() Ebben az szerepel, hogy a szervezet élelmiszer-csomagokat juttat el azoknak a gyerekeknek, akiknek nem tudják biztosítani a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot. De – ezen kívül – saját eszközeivel, a harcművészeti alapértékek közvetítésével olyan „szellemi táplálékok” eljuttatásában is szerepet vállal, amelyek a fiatalok egészséges mentális fejlődését szolgálják. Legyen szó könyvekről, tanfolyamokról, sportszerekről. Mivel a segítségnyújtás rendszere mostanra tisztázódott le – a Mozgalom mögött az alapítók felhúzták a HEGYEM Nonprofit Kft.-t – , a szervezők eddig a „21 szamuráj – Beszélgetések Magyarország vezető harcművészeivel” című interjúkötetet osztották ki a különböző rendezvényeken megjelent gyermekeknek. Többek között a Magyarországi Harci Művészetek Össz-Szövetség (MHMÖSZ) éves gáláján, ahol a JPH Trading Kft. 500(!) darab könyvet adott át a szövetség elnökének, Sensei Kalmár Árpádnak. (Sensei Kalmár Árpád az alapítóknak ígéretet tett arra, hogy a szövetség minden könyvet olyan gyerekeknek ad át, akik munkájukkal, eredményükkel kivívták a hazai harcművészek megbecsülését.) A civil szervezet Miskolcon, az I. Észak-magyarországi Távol-keleti Harcművészeti Gálán is több könyvet osztott ki a megjelent mestereknek, akik tovább adták saját, kiválasztott tanítványaiknak. ![]() A WTKA Open Európa Kupa Nemzetközi Harcművészeti Bajnokság díjazottainak zöme Rákoskeresztúrról, illetve a Viharsarokból érkezett a „minigálára”.Örömmel számolhatunk be arról is, hogy a könyvek a Szegedi Tadashii Harcművészeti Sportegyesület jóvoltából szintén jó helyre kerültek. ![]() A gyerekek a kyokushin karatéban végzett kitartó munkájukért, versenyeredményeikért vehették át a kiadványt. Ezen kívül a HEGYEM már több bemutatón is részt vett. Így az egyik budapesti bevásárlóközpont ünnepségén, valamint a Margitszigeten is "felléptek" kung-fusaink, hogy a Sziget Sportvarázs című rendezvény apropóján hirdessék a szervezet munkáját. ![]() ![]() |
||




