Szövetséget kötött a HEGYEM és az NSSZ
2010. július 26. (10:19) Kéz a kézben keressük a kezeketEgyüttműködési megállapodást kötött a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Közhasznú Nonprofit Kft. (HEGYEM) és a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ). A két szervezet ezzel olyan támaszt ad egymásnak, amely tovább erősíti azt a szándékot és akaratot, hogy minél több támogatás jusson el a rászoruló gyerekekhez.A „nehéz szociális helyzetben lévő sportoló fiatalok támogatására” kötött szövetséget egymással a HEGYEM és a Nemzeti Sportszövetség. A megállapodást a HEGYEM részéről a szervezet ügyvezető igazgatója, Dr. Gubacsi Attila, az NSSZ részéről pedig Szántó Éva főtitkár írta alá. ![]() Az együttmüködés elsősorban a két szövetség kommunikációs aktusainak egy irányba való terelését és a kölcsönös, a gyerekek segítését propagáló kommunikációs aktusok erősítését szolgálja. Így a két szervezet internetes és egyéb megjelenéseiben azonos súllyal és erővel hirdeti egymást, különös tekintettel azokra az elkötelezett edzőkre, illetve versenyzőkre, akik kapcsolatban állnak a szervezetekkel. Az NSSZ ezen kívül pótolhatatlan támogatást nyújt azzal, hogy tagszervezetei, kapcsolatai révén olyan információkat gyűjt, amelyek segítenek fellelni azokat a gyerekeket, akiknek mindenképpen helyük van a HEGYEM programjaiban. Ezzel egy olyan adatbázist tudhatunk majd magunkénak, amely pontosan és célzottan jelöli ki azokat a településeket, klubokat és családokat, amelyeknek elkel, sőt elengedhetetlen a HEGYEM segítsége. – Nagy öröm számunkra, hogy létrejött a megállapodás; azt gondolom, hogy méltán lehetünk büszkék egymásra! A NSSZ eddig is rengeteget tett a magyar sportéletért, és azzal, hogy egy ilyen markáns tettvággyal rendelkező fiatal szervezet, mint a HEGYEM bekapcsolódhat a vérkeringésébe, újabb jelentős lökést adhat majd a sportolni vágyó gyerekeknek – fogalmazott az aláírás után Gubacsi Attila. A két szervezet napi kapcsolatban van egymással, így vélhetően hétről-hétre történnek majd olyan események, amelyek fontos állomásai lesznek a most köttetett szövetség életének. Ezekről a hegyem.hu mindig tárgyszerűen és azonnal beszámol. Kérjük, szurkoljon Ön is azért, hogy a HEGYEM-család egyre nagyobb legyen! |
||
