Ez volt az első személyes találkozásunk – Barnáné Úri Katalin „tyúkanyó-viselkedése” és mérhetetlen kedvessége mély nyomot hagyott mindegyikünkben.
A vele érkező gyerekek hónapokig gyakorolt break tánc-bemutatóval érkeztek, ezzel viszonozva a Hegyem meghívását.


Nem volt kétséges, hogy tavaly évvégi, már idézett telefonbeszélgetésünk után csatlakozik „szívügyünkhöz”. Igazi HEGYEM-diplomataként indult el a kapcsoaltfelvétel után, hogy hírt adjon rólunk, és hozzánk irányítson olyan családokat és olyan gyerekeket, akiknek elkél a segítségünk.
Januártól sorra érkeztek az általa közvetített pályázatok Egerfarmosról, Szihalomról, Besenyőtelekről, Mezőtárkányból – az elkötelezettség hengerelt.

A környéken nagyon nehéz munkát találni, így az itt élők csak komoly problémák közepette tudják megteremteni gyermekeiknek a mindennapi élethez szükséges javakat, a sportolásra éppen ezért már sokszor nem is jut.
Kati segítségével most azonban már számos gyermeknek is megadatott ez a lehetőség: többen járnak a mezőtárkányi Oyama Karate Kyokushin klubba, ahol Shihan Borza József 6. danos mester szárnyai alatt cseperednek, de a szihalmi shotokan SKS-SKDUN klubban is nevelkednek gyermekeink Kavalecz Emese, 1. danos mester kezei alatt.
És ahogy lenni szokott..., megpakoltuk autónkat, majd elindultunk, hogy felkeressük a támogatott családokat...

Úri Kati széles mosollyal várt bennünket Szihalom határában, hogy együtt látogassunk el a családokhoz. Először Jancsóékhoz érkeztünk, ahol Stella fogadott minket, aki shotokan karatéka, és aki egyszerűen nem hitt a szemének, amikor „rögzítette”: mekkora pakkal is érkeztünk. Édesapjával együtt vittük be a nehéz csomagokat, amit a leányzó álmélkodva pakolt ki.
Testvérével sajnos nem találkozhattunk, mert éppen edzésen volt...
Innen az egerfarmosi Mezei családhoz vitt az utunk, ahol Márk és testvére szaladt elénk. Édesanyjuk egyedül neveli a két srácot egy kicsi, de rendezett és tiszta házban. Húzták-vonták óriási szatyrainkat, de örömük leírhatatlan volt, mivel a portékák között mindketten megtalálták kedvenceiket. Sokat beszélgettünk, de egyetlen szomorú pillanatuk sem volt, panasz nem hagyta el a szájukat.
Nehezen, szerényen, de szeretetben élnek, és persze a karate mindenek felett...

Pár utcányira gurultunk csak tovább: Kelemen Patrikhoz mentünk, aki kishúgával, Vanesszával loholt a kapuhoz, hogy meglesse: ki érkezik hozzájuk.
Nekiestek az élelmiszereknek, beszélgetni sem lehetett velük, mert előkerült a gyümölcslé és a csoki és a szalámi; rendben, elfogadjuk, teliszájjal ugye nem illik beszélni...

A végén azért Patrik eldicsekedett nemrég szerzett karateruhájával...
Napunkat a Bús családnál zártuk. Kevin eltökélt kyós, de mellette a bringázás megszállottja is. Kisöccse, Márió nagy szemeket meresztve kutatott a csomagokban: sorra kóstolgatta a csokikat, és cseppnyi értetlenséget láttunk, amikor lassabb tempóra próbáltuk inteni. A karateruha itt is gyorsan előkerült; Kevin még „csak” fehér öves, de fekete övesek józanságával és lelkesedésével beszélt mesteréről és a sportról.
Barnáné Úri Katalin maga is nagycsaládban él – három kamasz fiút nevel.
És ki tudja még, hányat, hiszen családgondozóként felelősséggel tartozik sok-sok apró élet iránt. Nehéz dolog ezt felmérni, de beszédesebb a mosoly, mint a ránc: újra olyan helyen vagyunk, ahol szükség van ránk, ahol valami ismeretlen okból kifolyólag újabb angyalt "térítettek" elébünk.
Fogják a kezeinket, és ennél nincs megnyugtatóbb érzés...